AI az oktatásban - eljött a vadnyugat kora?

Az Open AI felmérése szerint mindössze 2 hónappal azután, hogy 2022 őszén nyilvánosan elérhetővé tették a ChatGPT-t, az általuk megkérdezett egyetemisták 90%-a számolt be arról, hogy segítségül hívta a mesterséges intelligenciát az iskolai feladatok elkészítéséhez. A helyzet gyorsan elfajult és bár célzott felmérést nem végeztünk, tapasztalataink alapján ma már mind a közép-, mind az általános iskolások körében mindennapossá vált az olyan eszközök bevonása, mint a ChatGPT, a Gemini és a Perplexity.

 

A tanárok kicsit tovább tartottak ki. Egy több, mint 1800 egyetemi és főiskolai oktató bevonásával tavaly készült amerikai felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezett pedagógusok 18%-a vallotta magát aktív AI felhasználónak. Amikor idén tavasszal újra megkérdezték őket, ez a szám majdnem a duplájára nőtt. Ami egyrészt azt mutatja, hogy az oktatók erős lemaradásban vannak az oktatottakkal szemben. Másrészt, a tendencia határozottan biztató. Úgy tűnik, a pedagógusok is kezdik megérteni: aki kimarad, az lemarad.

 

De ez csak egy része a történetnek. A New York Times [május 14-én megjelent cikke](https://www.nytimes.com/2025/05/14/technology/chatgpt-college-professors.html?unlocked_article_code=1.HU8.nlAf.kLgCYbjve93N&smid=url-share "The Professors Are Using ChatGPT, and Some Students Aren’t Happy About It") elmeséli a Northeastern University egyik végzősének, Ella Stapleton-nak a történetét, aki még februárban, miközben a szervezeti viselkedés óra előadás jegyzeteit nézte át, felfedezte: tanára a prezentáció jelentős részét a ChatGPT-vel készítette.

 

Tegyük hozzá: nem volt nehéz dolga. A derék professzor ugyanis nemcsak a ChatGPT-től kapott válaszokat másolta be a prezentációba, de a saját utasításait is, amelyekben azt kérte a modelltől, hogy fejtsen ki mindent, illetve legyen részletesebb és pontosabb.

 

Ella ezután úgy döntött, hogy tüzetesen átvizsgálja a professzor korábbi prezentációit is. Ezekben újabb olyan részleteket fedezett fel, amelyek egyértelműen arról árulkodtak, hogy a tanára a ChatGPT-t hívta segítségül az elkészítésükhöz.

 

A sztori pikantériáját az adja, hogy a Northeastern University tanterve tiltja a hallgatók számára a mesterséges intelligencia és a chatbotok jogosulatlan használatát. Így joggal merül fel a kérdés: a tanároknak szabad, a hallgatóknak nem?

De nemcsak ez a probléma. Amerikában nem szokás a szomszédba menni egy kis érdekérvényesítésért. Ella Stapleton azzal fordult az egyetem vezetőségéhez, hogy térítsék vissza számára ennek a tárgynak az utolsó félévre szóló tandíját. Konkrétan 8000 dollárt, ami átszámítva úgy 2,8 millió Ft. Ennyi pénzért pedig már Amerikában is szokás lehajolni.

 

Az érvelése egyszerű: nem olyan tudásért fizet egy félévre 8000 dollárt, amit a ChatGPT-től havi 20 dollárért is megkaphat. Bár álláspontjában nem nehéz felfedezni a sarkítást, esetével nincs egyedül. Az olyan oldalakon, mint a “Rate my Professor” egyre több diák panaszkodik hasonlóra, mondván, azért fizettek, hogy egy ember tanítsa őket, nem pedig egy algoritmus. Köszönik szépen, de a ChatGPT-t ők is meg tudják kérdezni.

 

Jön a vadnyugat?

 

Joggal merül fel a kérdés: mi zajlik éppen? Egy új fegyverkezési verseny? Jogos az a félelem, miszerint az oktatás a chatbotok interakciójává silányul, ahol a tanár mesterséges intelligenciája által kidolgozott feladatot a diák mesterséges intelligenciája fogja megoldani? Amit aztán a tanár mesterséges intelligenciája értékel majd ki?

 

Ez a jövőkép erős párhuzamot mutat a halott internet víziójával, ami arról szól, hogy egyre inkább a mesterséges intelligencia keresi és olvassa azokat a tartalmakat, amelyeket a mesterséges intelligencia állít elő. Az ember pedig mind inkább kiszorul az egyenletből.

 

Talán ez az elképzelés túl borúlátó. De (visszatérve az oktatásra) azt a kérdést mindenképpen fel kell tennünk, hogyan előzhető meg, hogy a ChatGPT felületes használatának a képessége ne váljon a diákok első számú skilljévé? Az pedig már a tanárok számára is megugrásra érett feladat, hogy a mesterséges intelligenciát önmagunk kiterjesztésére, ne pedig helyettesítésére használjuk. Mert minél többször választjuk az utóbbit, annál kézzelfoghatóbbá válik annak lehetősége, hogy tényleg helyettesíthetővé válunk.

 

Az AI és az erény

 

Régóta beszélünk arról, hogy kétféle kényelem létezik. Az egyik fajta az, amelyik hozzátesz az életünk minőségéhez. Egy kényelmesebb ágy, egy komfortosabb cipő, egy olyan autó, amiből pár órányi vezetés után nem úgy szállunk ki, mint akit megrágott és kiköpött egy víziló. Az ilyen holmikra nemcsak szabad, kell is költeni.

 

De ott van a kényelem másik fajtája is, amelyik arra hivatott, hogy erőfeszítést spóroljon meg nekünk. A mosógép, a mosogatógép, a robotporszívó és az önfertőtlenítő macskacirógató. Ezekkel sincs semmi baj, amíg a használatuk célja az, hogy erőfeszítést szabadítsanak fel - amit aztán másra tudunk fordítani. Tanulásra, kirándulásra, a gyerekkel való játékra. A lényeg, hogy az általunk kifejtett erőfeszítés mennyisége nem csökken, csak az eloszlása változik.

 

Ha viszont a kütyühadsereg kizárólag azért kell, hogy megkönnyítse az életünket, hogy csökkentse az erőfeszítést, ott nagy bajok kezdődnek. Ez egyenes út egy puhányabb, gyengébb és gyávább társadalomhoz. Nem kell nagyon meresztgetnünk a szemünket, hogy ennek jeleit felfedezzük.

 

Hogy jön ez az AI-hoz? A képlet ugyanaz. Ha a használatát csak a megúszás motiválja, azzal a hanyatlásnak ágyazunk meg. Így válik valóra sok sci-fi író víziója egy olyan világról, ahol a fejlett technológia és a lecsúszott társadalom között egyre szélesebbre nyílik az olló. Tilesch György, az AI nemzetközileg talán legismertebb magyar szakértője jobban szereti a “kiterjesztett intelligencia” kifejezést használni. De ha rosszul állunk hozzá, akkor indokoltabb lesz a “helyettesítő intelligencia” elnevezés.

 

Konklúzió?

 

Ahol nagy a túlterheltség, ott elfogadható rövid távú cél az AI-t arra használni, hogy csökkentse az elvégzendő munka mennyiségét. De közép- és hosszú távon a kívánatos cél a munka minőségének a javítása. Röviden: ne kevesebbet akarjunk dolgozni, hanem jobban.

 

Ebbe pedig gond nélkül belefér, hogy a mesterséges intelligencia minél több olyan munkát vegyen le rólunk, amelyektől hajlamosak vagyunk ragadós száj- és körömfájást kapni. Hogy több időnk és energiánk maradjon arra, amiről valóban azt érezzük, hogy számít. Tökéletesen racionális célkitűzésnek tartjuk pl. azt, hogy egy pedagógusnak közel 0 órát kelljen adminisztrációval foglalkoznia. Mert minden munkaóra, amit nem azzal tölt, hogy jobb minőségű oktatásban tudja részesíteni a diákjait, elvesztegetett munkaóra.

 

Ezt kell a pedagógusoknak megtanulniuk és megtanítaniuk. Az AI nagyon sokat tehet hozzá ahhoz, hogy eljöjjön az oktatás aranykora. Ha arra és úgy használjuk, amire és ahogy kell. Ha megértetjük a diákokkal, hogy ne pusztán a kevesebb erőfeszítésre vágyjanak, hanem a jobb eredményekre. Ha felismertetjük velük, hogy a tudásuk helyettesítésével önmaguk helyettesíthetőségét készítik elő. Az AI éppúgy lehet a legfőbb szövetségesünk, mint a jövőnk hóhérja. Egyszerre szerencse és felelősség, hogy mi dönthetjük el, melyik lesz.

 

Utóirat: Ella Stapleton nem kapta vissza a tandíját.